Tiborczhoz köthető arcfelismerő szoftvert rendelt Rogán Antal
A FaceKom azonosítási megoldását építik be a Digitális Állampolgár alkalmazásba.
A FaceKom azonosítási megoldását építik be a Digitális Állampolgár alkalmazásba.
Harvey Murphy Jr.-t bolti rablás miatt kapták el, de kiderült, ő bizonyíthatóan az esettől kétezer kilométerre volt.
A Big Brother Watch szerint a Southern Co-Op által használt rendszer komoly adatvédelmi aggályokat vet fel, mivel akkor is figyel, amikor a vásárlónak nincs róla tudomása.
Nagy port kavart az ukrán kormány bejelentése arról, hogy arcfelismerő szoftverrel azonosítják az elesett orosz katonákat Ukrajnában. Az ország vezetése szerint az elesettek családjának akarnak segíteni, akiket közösségi médián keresztül értesítenek. Az arcfelismerő szoftver azonban számos kockázatot rejt, és tovább fokozhatja a háború okozta szenvedést. A Deutsche Welle összefoglalója.
A sokat kritizált Clearview AI nemrég felajánlotta szolgálatait Ukrajnának, amit az ország állítólag el is fogadott.
Több, korábban az izraeli hadseregben szolgáló egykori katona is arról beszélt a The Washington Postnak, hogy az izraeli hadsereg arcfelismerő technológiával tartja számon a palesztin lakosságot Ciszjordániában.
Az Európai Parlament felszólította az Európai Unió jogalkotóit, hogy a jövőben szabályozzák az arcfelismerő rendszerek és a mesterséges intelligencia használatát az EU-ban.
A különleges azonosítás célja, hogy a 18 év alattiak ne mobilozzák át az éjszakát. A változás legalább 60 játéknál lép életbe.
Ha az algoritmus úgy ítéli meg, hogy a munkavállaló nem elég boldog, akkor az ajtó zárva marad.
A Dahua szerepet vállalt a kínai állam ujgurok elleni kampányában is.
Illinois-i facebookozók sérelmezték, hogy a közösségi oldal úgy gyűjtött adatokat az arcfelismerős szolgáltatásához, hogy ahhoz nem kért és nem is kapott engedélyt. Az ügyben indult bírósági eljárás most ért véget: Mark Zuckerberg vállalatának 650 millió dollárt kell szétosztania.
Nagyjából 60 ezer forintnyi összegért már hozzáférés szerezhető ahhoz a több tízezer kamera által végzett megfigyeléses rendszerhez, amit Moszkvában kapcsoltak be a rendvédelmi szervek. Az ügy több okból is aggasztó.
Ki az az idegen, aki velünk szemben ül a metrón? Ki az az ellenzéki, aki tüntetni merészel ellenünk? Egyik kérdés ártatlanabb, mint a másik – de még az egyik sincs igazán rendben. Ezért kényszerült hamar átalakítani arckereső szoftverét egy lengyel startup.
Baljós nevű arcfelismerő rendszerrel, az Orwellel szerelik fel az orosz iskolákat. A drága beruházást az azt intéző cég szerint a gyermekek érdekében valósítják meg.
A lengyel PimEyes nevű weboldal működése a brit emberi jogi szervezetnél, a Big Brother Watch-nál is kiverte a biztosítékot, mert szerintük példátlan mértékű megfigyelést tesz lehetővé a használata.
Az Amazon Rekognition nevű szoftverét már eddig is sokat kritizálták, amiért többször tévedett a színesbőrű emberek kárára, mint a fehérekére. A cég most egy évre elvette a rendőröktől a rendszert.
Az IBM vezetője, Arvind Krishna az amerikai Kongresszusnak küldött levelet arról, miért állnak le az arcfelismerő technológia fejlesztésével, és miért kellene ezt más cégeknek is megtenniük.
A rendszer automatikusan visszaküldi a járőrnek az öt legjobban hasonlító profilt.
Egy korábbi dokumentum szerint az arcfelismerő technológia ideiglenes tiltását szorgalmazták az új uniós vezetők, ám azóta fordult a kocka, a biztosok pedig elálltak a kezdeményezéstől.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint az Európai Bizottság (EB) szeretné jobban megismerni az arcfelismerés mögötti technológiát és hatását. Amíg a biztosok komolyabban is végiggondolják a lehetséges következményeket, átmenetileg betiltanák annak használatát.